Bilincsben a banda: Ukrajnából irányították a magyar csalókat

Elfogtak hat magyart, akik a gyanú szerint egy Ukrajnából irányított, magyar embereket célzó, online csalásokra szakosodott callcenter-hálózat résztvevői voltak - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a rendőrség honlapján.

A közleményben felidézték, hogy 2024 nyarán az ukrán és a magyar rendőrök közös együttműködés keretében léptek fel egy banki csalásokra szakosodott szervezett bűnözői csoport ellen, amelynek tagjai Magyarországon működő pénzintézet alkalmazottainak kiadva magukat szerezték meg magyar emberek bankszámláinak adatait, majd azokról utalásokat hajtottak végre, és ezzel 30 sértettnek összesen 360 millió forint kárt okoztak.

Azóta az ukrán rendőrök befejezték a nyomozást, és az ügyben már a vádemelés is megtörtént: mind a 41 eljárás alá vont embernek csalás miatt kell felelnie.

Ezzel párhuzamosan sikerült felderíteni a callcenterhez köthető magyar elkövetőket is: a gyanú szerint az Ukrajnából irányított, hierarchikusan felépített és konspiratív módon működött szervezet hat magyar tagja a csalásokból befolyt pénzt Magyarországon tisztára mosta, majd visszajuttatta Ukrajnába.

A magyar oldal "meghatározó szereplői" az ukrán főszervező testvére, O. Erzsébet, annak férje, O. József, valamint ismerősük L. Csaba voltak. A két férfi strómanokat szervezett be az illegális üzletbe, akik a saját bankszámláikra érkező, bűncselekményből származó pénzt felvették, majd O. Józsefnek átadták. Az így tisztára mosott pénz Ukrajnába szállítását O. Erzsébet szervezte.

A nyomozók három strómant azonosítottak, akiket a szervezőkkel együtt múlt kedd hajnalban fogtak el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

Az O. házaspárnál az elfogás során zárjegy nélküli cigarettákat, valamint kábítószergyanús anyagokat találtak, továbbá több millió forintot és többezer eurót, valamint arany ékszereket foglaltak le, és vagyonvisszaszerzési eljárás keretében vizsgálják olyan ingatlanaikat és ingóságaikat, amelyek a bűncselekményből befolyt pénzből származhatnak.

A nyomozók mind a hat elkövetőt folytatólagosan elkövetett pénzmosással gyanúsították meg, a házaspárnak, valamint L. Csabának továbbá bűnszervezetben történt elkövetés miatt is kell felelniük. A strómanok szabadlábon védekezhetnek, a míg a többiek letartóztatását elrendelte a bíróság. (MTI)