Magára hagyták rosszul lévő barátjukat, a férfi meghalt

Vádat emeltek három férfi ellen, akik 2023 őszén, Makón nem nyújtottak segítséget arra rászoruló barátjuknak, aki emiatt életét vesztette - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

A közlemény szerint a sértett 2023 októberében egy makói ismerősénél járt. A vádirat szerint a férfi nagy mennyiségű alkoholt ivott, amitől egyre rosszabb állapotba került.

Emiatt az ismerősükhöz eredetileg őt autóval odaszállító két vádlott már nem volt hajlandó hazavinni. Hiába volt számukra nyilvánvaló, hogy a barátjuk segítségnyújtásra szorul, sem ők, sem a házigazda nem hívtak hozzá mentőt. Ehelyett kitámogatták az utcára, és az öntudatlan sértettet sorsára hagyták.

Később, a házhoz érkező más vendégek értesítették ugyan a mentőszolgálatot, de ekkor már a férfi életét nem lehetett megmenteni.

Az ügyészség a sértett hazaszállítását megtagadókkal, valamint a házigazdával szemben segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat. A bűnösség kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy segítségnyújtás elmulasztása miatt vonható felelősségre, aki nem nyújt a tőle elvárható módon segítséget a sérült, vagy olyan személy számára, akinek élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van.