Konzervdobozól volt a füstelvezető, nyolcan szenvedtek szén-monoxid mérgezést

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki szabálytalan módon végezte el a gázkazán felszerelését és üzembe helyezését egy lakóházban, mely következtében az ott lakó család enyhe fokú szén-monoxid mérgezést szenvedtek el.

A megállapított tényállás szerint a vádlott a vonatkozó miniszteri rendelet szerinti nyilvántartásban gázszerelőként nem szerepel, ennek ellenére elvállalta a használt gázfogyasztó készülék felszerelését és üzembehelyezését egy borsodi kistelepülésen található családi házban. A terhelt által felszerelt kazán nem felelt meg a vonatkozó rendeletben előírtaknak, mivel CE megfelelősségi jelöléssel, EU megfelelősségi nyilatkozattal nem rendelkezett. Az önjelölt szakember által felszerelt kazán égéstermék kilépési helyére a szükséges huzat mértékét nem biztosító, a készülékekhez csatolt dokumentációtól eltérő, illetéktelenül és szabálytalanul – egy konzervdobozból - kialakított égéstermék-elvezető került felszerelésre, és azzal került üzembehelyezésre. 

A nem megfelelő kivitelezés miatt a gázkazánban tökéletlen égés ment végbe, és az alkalmatlan égéstermék-elvezető miatt az égéstermék nem tudott maradéktalanul a szabadba távozni, annak egy része a lakóház helyiségeibe áramlott. 2021. december 6-án 3 óra körüli időben szén-monoxid került a lakótérbe, melynek következtében az ott tartózkodó 3 felnőtt és 8 kiskorú személy enyhe fokú - 8 napon belüli gyógytartamú - szén-monoxid mérgezést szenvedett el.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek és két évre próbára bocsátotta, egyúttal kötelezte a bűnügyi költség megfizetésére.

A büntetés-kiszabás során enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét és beismerő vallomását, ugyanakkor súlyosító körülményként értékelte, hogy cselekménye következtében 11 személy szenvedett el szén-monoxid mérgezést.

Az ítélet jogerős.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !