Az amerikaiak fele túl soknak tartja az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyt

Az amerikaiak csaknem fele úgy tartja, hogy Joe Biden elnök kormánya túl sokat költ Ukrajna segélyezésére a Financial Times és a Michigani Egyetem Stephen M. Ross Üzleti Karának (Michigan Ross) hétfőn bemutatott közös felmérése szerint.

A londoni gazdasági napilap által ismertetett vizsgálat résztvevőinek 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy túlzottnak érzi az Egyesült Államok által Ukrajnának folyósított pénzügyi és katonai támogatást.

A válaszadók 27 százaléka szerint Washington "éppen a megfelelő összeget" fordítja erre, 11 százalék ugyanakkor nem tartja elégségesnek az amerikai kormány által Ukrajnának nyújtott segítséget.

A Financial Times kiemeli, hogy Ukrajna amerikai pénzügyi-katonai segélyezésével szemben mindenekelőtt a Republikánus Párt támogatóinak vannak fenntartásaik: a felmérésbe bevont republikánus szavazók 65 százaléka tartotta eltúlzottnak az Ukrajnának folyósított amerikai segítséget.

A magukat pártfüggetlenként jellemző válaszadók 52 százaléka, a Demokrata Párt szavazóinak 32 százaléka vélekedett ugyanígy.

Doug Heye politikai kommentátor, a Republikánus Párt stratégiai tanácsadója a Financial Timesnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy "kétséges" az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás jövője, mivel a kongresszus republikánus tagjai "ugyanazon az állásponton vannak ebben a kérdésben, mint választóik".

A friss FT-Michigan Ross-felmérés kitért a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet elleni izraeli hadművelet amerikai támogatására is. A vizsgálat résztvevőinek 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az Egyesült Államok túl sokat fordít Izrael katonai és pénzügyi támogatására, 30 százalék megfelelőnek tartotta Izrael amerikai segélyezésének mértékét.

A Financial Times kiemeli hétfői elemzésében, hogy az Ukrajnának és Izraelnek nyújtott amerikai segélyekkel szembeni lakossági fenntartások hátterében az amerikai gazdaság állapotának megítélése áll.

A felmérés résztvevőinek 25 százaléka nevezte jónak vagy kitűnőnek a gazdasági helyzetet, és mindössze 17 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy személyes pénzügyi helyzete javult Joe Biden hivatalba lépése óta. A válaszadók 53 százaléka ugyanakkor arról számolt be, hogy jelenleg rosszabb anyagi helyzetben van, mint Biden elnökségének kezdetén.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !