Vádat emeltek egy nemzetközi hátterű vallási egyesülethez köthető adócsalás miatt

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 600 millió forintos költségvetési csalás miatti ügyben egy vallási egyesület önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységeinek pénzügyi vezetői, valamint társaik ellen.

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írt, hogy egy nemzetközi hátterű vallási egyesület egyes - elkülönülő - szervezeti egységeinek pénzügyi vezetői 2012 és 2017 között az egységek vállalkozási-gazdasági tevékenysége során keletkezett áfafizetési kötelezettség egy részét jogellenesen elkerülték.

Az egyesület szervezeti egységeinek bevételeit a valóságtól eltérően teljesen vagy részben adómentes adománynak minősítették, könyvelésükben is így szerepeltették, az adóköteles bevételeiket az illetékes adóhatóság elől eltitkolták és az áfafizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget - írták.

Az ügyészség szerint az egyik szervezeti egység pénzügyi-gazdasági vezetését végző három nő és egy férfi az adóelkerülésről tudomással bírt, következményeit előre látták.

Mivel azonban elsődleges céljuk az volt, hogy minél nagyobb bevételre tegyenek szert a szervezeti egység részére, a valótlan tartalmú adóbevallások benyújtásába és az adóeltitkolásba szándékosan belenyugodtak - olvasható a közleményben.

Mellettük más szervezeti egységek vezetését végző társaik is adómentes adományként kezeltek valójában adóköteles jövedelmeket, így jogellenesen csökkentették a költségvetési bevételt, a vezetésük alatt álló szervezeti egységek nevében az adóhatóság felé az áfabevallási kötelezettségüknek nem tettek eleget - tették hozzá.

A közlemény szerint a vezetőknek már a gazdasági események teljesítésekor sem állt szándékában, hogy valós tartalommal vallják be az adót, mivel belső irányelveiknek megfelelően a szervezeti egység lehető legnagyobb bevételének megszerzésére törekedtek.

Emiatt többek között a tanfolyamok, illetve az azokhoz kapcsolódó, méregtelenítéssel, önelemzéssel, tanulás segítésével kapcsolatos könyvek és adathordozók értékesítéseiből származó bevételeket már eleve azért kezelték adományként, hogy ne fizessenek utánuk adót - írták.

A vádlottak a külön adóalanynak minősülő szervezeti egységek kapcsán az adóbevételt 4,5 millió forinttól kezdve egészen 495 millió forintig csökkentették az évek során, az összesen okozott vagyoni hátrány meghaladja a 600 millió forintot - emelték ki.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt összesen 11 emberrel - 6 nővel és 5 férfival - szemben emelt vádat, velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását, egyiküknek a könyvelői foglalkozástól történő eltiltását indítványozta a vádiratban.

A főügyészség a szervezeti egységekkel szemben vagyonelkobzásra is indítványt tett - áll a közleményben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !