Megölte idős szállásadóját egy férfi Dömsödön

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, mert ellökött egy idős férfit, aki emiatt életét vesztette.

A vádirat szerint az elkövető már egy éve lakott szívességből a nyolcvan év feletti sértettel együtt, annak dömsödi házában. Mindketten italozó életmódot folytattak és rendszeresen veszekedtek egymással, amelynek során az elkövető időnként bántalmazta is a sértettet.

Az elkövetőnek egyébként szokása volt másokat a vállával lökdösni.

Az ominózus reggel a férfi ismét bántalmazta közös lakóhelyükön a sértettet, fejtetőn ütötte, amelynek következtében az idős férfi bevérzéses sérülést szenvedett el.

Ezután körülbelül negyed óra múlva a sértett a háza előtt beszélgetett egy ismerősével az utcán, amikor a lakótársa elment mellette és vállával meglökte. Az idős sértett a lökés következtében elveszítette egyensúlyát és az útmenti árokba esett, beütve fejét az árok betonszegélyébe. A férfi ekkor még odalépett a fekvő sértetthez és átfordította, de utána otthagyta anélkül, hogy segítséget nyújtott vagy hívott volna. Ezután a sértettel korábban beszélgető ismerős kért segítséget, de a kiérkező mentők már csak az idős ember halálát tudták megállapítani.

Az ügyben a Pest Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !