Halálos áldozatot követelt a tűz Isaszegen

Halálos áldozatot követelt a tűz Isaszegen: egy kigyulladt melléképületből egy ember könnyebb füstmérgezéssel ki tudott jönni, egy középkorú nő holttestét viszont a tűzoltók találták meg - közölte az MTI-vel pénteken az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Hajnali negyed háromkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy családi házzal egybeépített melléképület Isaszegen - írta Mukics Dániel tűzoltó alezredes. Hozzátette: két járművel tíz tűzoltó vonult a Damjanich utcába, ahol egy 150 négyzetméteres családi házzal egybeépített 30 négyzetméteres melléképület égett teljes terjedelmében.

Az életvitelszerűen lakott melléképületben a tűz keletkezésekor két ember tartózkodott, egyikük nem tudott kimenekülni, holttestét a tűzoltók találták meg. Oltás közben egy gázpalackot is kihoztak a melléképületből, megelőzve ezzel egy robbanást. A tűzoltók megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a családi házra, majd fél óra alatt megfékezték a tüzet - tájékoztatott a szóvivő.

A tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja.

A közleményben figyelmeztettek: évente több mint hétezer lakóépület gyullad ki Magyarországon, mégis csak elenyésző számban használnak otthon füstérzékelőt. Pedig ahol van füstérzékelő, ott a tűz keletkezésekor tudomást szereznek róla, így hamarabb meg tudják fékezni, időben ki tudnak menekülni; ahol volt füstérzékelő, ott nem történt tragédia, sérülés, de még nagyobb tűz sem volt - hangsúlyozta Mukics Dániel. (Fotó: Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !