tűzeset címkéjű bejegyzések megjelenítéseMindet mutat
Volt párjára akarta gyújtani a házat a szegedi nő
Felgyújtotta fel volt párja autóját egy budapesti nő, több mint 11 milliós kárt okozott
Hős gyerekek: egy hatéves autista ikerpár mentette meg a szüleik életét Oroszlányban
Négy gyermekre és édesanyjukra gyújtotta a házat egy férfi Borsodban
Ketten meghaltak egy sajókazai háztűzben
Szándékosan felgyújtotta édesanyja házát egy gyulai férfi
Nagy erőkkel vonultak a tűzoltók egy kínai akkumulátorfólia-gyárhoz Debrecenben
Robbanás okozhatta a három halálos áldozatot és 27 sérültet követelő háztüzet Budakeszin
Rágyújtotta testvérére a melléképületet, majd leült csodálni a tüzet
Az utolsó pillanatban hoztak ki égő házából egy idős asszonyt Kadarkúton
Tűz miatt ürítették ki a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumot, több mint ezren hagyták el az épületet
Két holttestet találtak egy égő, összeomlott kecskeméti tanyaépületben
Tűzoltás közben halt meg egy férfi Baranyában
Két ember meghalt egy lakástűzben Budapesten
Két nő holttestét találták meg Budapesten egy lakástűznél
Felgyújtották Magyarország ikonikus buszmegállóját Mórágyon
Nagy területen ég a nádas Soroksárnál
Kutyája mentette meg az égő házban alvó férfi életét
Nagy területen kigyulladt a gabona Dabroncnál és Katymárnál
Halálos lakástűz volt Csepelen