A szigetszentmiklósi rendőrök futottak az áldozat pénze után

Adathalász támadástól tartva akarta biztonságban tudni pénzét az áldozat, ezért átutalta 8 millió forintját egy „technikai számlára”. A sértett helyett a szigetszentmiklósi rendőrök futottak a pénz után. Öt nap alatt azonosítottak és elfogtak egy 45 éves férfit, a milliókat pedig visszaszerezték - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Egy magyar pénzintézet nevében telefonált egy nő január 12-én a szigethalmi férfinek. Meséje szerint adathalász támadás érte a folyószámláját és arról faggatta, feltűnt-e valami furcsaság a legutóbbi utalásai alkalmával. Gyakorlatilag választ sem várva adta át a kagylót „bankbiztonsági kollégájának”, aki az Anydesk nevű alkalmazás letöltését kérte a férfitől, majd továbbadta a vonalat egy harmadik ügyintézőnek. További kérdések záporoztak, kiegészítve különböző tájékoztatásokkal: jegyzőkönyv készül az adathalász támadásról, amit e-mélben megküldenek az ügyfélnek, majd be kell menni egy bankfiókba és új számlát kell nyitni, mert az adatai elérhetővé váltak. Annak érdekében, hogy a számlán lévő 8 millió forintot ne tudják illetéktelenek megszerezni, biztonsági okból egy technikai számlára kell átutalni. Hozzátette: persze személyesen is intézheti valamelyik fiókban, de hát az beletelhet néhány napba, addig pedig a pénze nincs biztonságban.

A férfi elhitte és átutalta. A nő továbbra is vonalban maradt, időről időre kérdéseket tett fel, a hosszúra nyúlt ügyintézés kezdett furcsának tűnni, ezért egyik kollégája közben felhívta a pénzintézet ügyfélszolgálatát; rendben van-e az ilyen típusú tranzakció. Nem volt rendben, mire a női hang kapott kérdést, válaszul letette a telefont és elérhetetlenné vált. A férfi azonnal letilttatta a számláját és a bankkártyáját, ám a pénze visszaszerzésére a szigetszentmiklósi rendőrök közreműködéséig várnia kellett.

Miután a férfi szembesült azzal, hogy átverték, feljelentést tett a rendőrségen, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai pedig beindították a gépezetet. Haladéktalanul intézkedtek a 8 millió forint visszaszerzésére, és nekiláttak a tettes azonosításához.

Öt nap alatt rájöttek, ki az, akihez elvándoroltatták a kicsalt összeget. Több vállalkozás nevén lévő folyószámlákon keresztül akarták végérvényesen eltüntetni a milliókat, ám a nyomozóknak sikerült még aznap megakasztani a folyamatot és a cégek ügyvezetőjét is elszámoltatták.

A 45 éves kállósemjéni férfit január 17-én fogták el otthonában. Kihallgatásán nem tett panaszt a gyanúsítás ellen, bár állítása szerint fogalma nem volt arról, honnan származnak a milliók. Ellene pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik - letartóztatása mellett - az eljárás. Társai azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében a rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket. A nyomozás szélesítése is feladat, hiszen csekély az esély arra, hogy a tetteseknek ez volt az egyetlen próbálkozásuk.

A nyomozók az őt ért kár megtérítéséről és kicsalt pénze visszaszerzéséről szóló hírt január 23-án újságolták el az áldozatnak. Ugyan 10 ezer hibádzott, de a férfi meghatódva fogadta, hogy a rendőrök 7 millió 990 ezer forintot visszaszereztek számára.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !