Osztrák üzemben bántalmazta magyar főnökét egy kiskunhalasi férfi

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki ausztriai munkahelyén szóváltást követően ágyékon rúgta a szintén magyar főnökét.

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi Ausztriában, a Steyr településen üzemelő gyárban munkavégzés közben szóváltásba keveredett a szintén magyar főnökével, aki kifogásolta hanyag munkavégzését. A vádlott ezzel nem értett egyet, ezért dühében trágár módon előbb szidalmazni, majd rángatni és rugdosni kezdte, továbbá megkísérelte megütni a sértettet.

A főnök eleinte eltaszította a dühös beosztottat és igyekezett kitérni a további támadások elől, végül közölte, hogy hívja az üzem biztonsági szolgálatát. Ekkor a vádlott a távozni készülő sértett után lépett és szidalmak közepette ágyékon rúgta főnökét, majd sietve elhagyta az üzem területét.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl – ténylegesen 3 hónap alatt – gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Magyar állampolgár külföldön elkövetett bűncselekményét az a büntetőügyekben eljáró magyar hatóság jogosult elbírálni, amelynek illetékességi területén a vádlott lakóhelye van, ezért jelen ügyben a férfi bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !