Arra ébredt, hogy az exférje a sérelmére szexuális cselekményt végez

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 52 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette, zaklatás bűntette és rongálás vétsége miatt, aki volt feleségét féltékenységből folyamatosan provokálta, a ruháit késsel szétvagdalta, miközben megöléssel fenyegette. Más alkalommal odament az ágyon alvó sértetthez, és sérelmére szexuális cselekményt végzett.

A vádirat szerint a vádlott házasságát a bíróság 2017. év szeptemberében felbontotta, egyidejűleg osztott lakáshasználatról döntött. Ettől kezdődően a vádlott az alsózsolcai családi ház szobáját használta, míg volt felesége a konyharészben lakott. 2021. június hónap elején, az éjszakai órákban az ittas állapotú vádlott féltékenységből folyamatosan provokálta volt feleségét, a ruháit késsel szétvágta, amikor pedig ezt a sértett meglátta, azzal fenyegette meg, hogy el fogja vágni a torkát.

2021. augusztus hónap elején, az éjszakai órákban a sértett a konyhában aludt, és arra ébredt, hogy a vádlott a sérelmére szexuális cselekményt végez. Azonnal ellökte magától, kiabálni kezdett vele, majd pedig amikor rájött, hogy elvette a mobiltelefonját, azt visszakövetelte tőle. A vádlott az általa előzőleg megrongált telefont visszaadta, azonban volt felesége jelenlétében újabb szexuális cselekménybe kezdett, amit a sértett észlelve, azonnal elhagyta az épületet.

A vádlott a rongálásokkal a sértettnek több mint 50 000 Ft összegű kárt okozott.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !