Szökése után ismét rács mögé került a 14 éves betörő

A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványa alapján, a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 14 éves fiúnak a letartóztatását, aki sorozatlopásokat követett el, majd a javítóintézetből is megszökött - olvasható a Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

2022 márciusában a 14 éves fiú befeszítette a kállói postahivatal ablakát, és egy íróasztal fiókjából ellopott 369.000 Ft-ot. Áprilisban egy busz ablakát törte be, ahonnan egy rádiós fejegységet, valamint egy bicskát tulajdonított el, majd a kasszát is kifeszítette, azonban az üres volt. Néhány héttel később egy gépjármű csomagtartójában elhelyezett babakocsiból egy pénztárcát vett ki, melyből 140.000 Ft készpénzt, egy aranykarkötőt és okiratokat zsákmányolt, majd 2022 májusában egy másik autóból 23.000 Ft-ot emelt el.

A fiatalkorú a fenti cselekményei miatt letartóztatásba került, ám néhány hét elteltével a javítóintézet kerítését átugorva megszökött. Emiatt az addig terhére rótt lopások mellett fogolyszökés miatt is büntetőeljárás indult ellene.

A fiú már korábban is sorozatosan bűncselekményeket követett el, ám eddig gyermekkora miatt nem volt büntethető, azonban a 14. életévének betöltésével sem hagyott fel a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével. Emellett a hatóság elől is megszökött, ezért az ügyészség a jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta a fiatal letartóztatását.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészséggel egyetértve egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntés a védelmi fellebbezések folytán még nem végleges.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !