Felgyújtotta a volt párját egy férfi Baranyában

A Baranya Megyei Főügyészség emberölés kísérletével vádolja azt a férfit, aki nem tudta feldolgozni, hogy a párja szakít vele, ezért gázolajat öntött rá és meggyújtotta.

A vádlott szerelmi kapcsolatban volt a sértett nővel, aki elhatározta, hogy véget vet a viszonynak és ezt közölte is a vádlottal.

A férfi egy áprilisi napon az esti-éjszakai órákban a sértettel együtt annak lakásában volt. Vitatkoztak, majd reggel a vádlott gépkocsival elment. A férfi nem tudta feldolgozni a szakítást, ezért elhatározta, hogy végez a sértettel. Ennek érdekében gázolajat szerzett, azt kannában magával vitte a sértett házához. A nő az ajtóban állt, a vádlott odament hozzá, gázolajjal lelocsolta, majd öngyújtóval meggyújtotta a sértett ruháját.

A nő igyekezett eloltani a tüzet, amiben a vádlott megpróbálta megakadályozni. A nő végül be tudott szaladni a lakásba, ahol a fürdőszobában vízzel és kézzel eloltotta a testén és ruházatán égő lángokat. Kérte a vádlottat, hogy értesítse egyik barátnőjét. A vádlott eleget tett a kérésnek, elment a barátnőért és elvitte a sértetthez, akit később a barátnő szállított kórházba.

A férfi bántalmazásától a sértett a teljes testfelszín kb. 35%-át érintő II-III. fokú égési sérüléseket szenvedett el, azokkal összefüggésben gyulladásos, fertőzéses szövődmények, szeptikus állapot, többszervi elégtelenség alakult ki, ami a kezelések hatására rendeződött. A sértettnél közvetlen életveszélyes állapot jött létre, sérülései alkalmasak lettek volna a halál előidézésére.

A vádlott cselekménye előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette kísérletének megállapítására alkalmas. A bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !