Forsthoffer Ágnes: több nőre lenne szükség a politikában

A nők politikai részvételének fontosságáról beszélt az Országgyűlés elnöke egy balatonfüredi konferencián pénteken.

Forsthoffer Ágnes az EmpowerHER Balaton című, Balaton-felvidéki női üzleti konferencián azt mondta: ahhoz, hogy jobb legyen a világ, nem hiányozhat a nők látásmódja, tudása, tapasztalata akár egy kormányülésen vagy egy megbeszélésen. Hozzátette: több nőre lenne szükség a politikában.

A politikus - aki a térség kormánypárti országgyűlési képviselője - arra emlékeztetett, hogy a nők aránya 16 százalék volt korábban a parlamentben, amit jó tíz százalékkal sikerült emelni. A nők se többek, se kevesebbek a férfiaknál, de máshogy látják a világot, mások a megéléseik, és ezeket meg kell hallgatni. Ezáltal olyan szabályok, döntések születhetnek, amelyek inkább figyelembe veszik a társadalom egészének igényét - tette hozzá.

Forsthoffer Ágnes négy évvel korábban is meghívottja volt egy ilyen rendezvénynek, akkor mint sikeres vállalkozó, aki ügyesen egyensúlyoz a szakmai és a magánéleti szerepei között - idézte fel a konferencia egyik házigazdája.

A politikus kérdésekre válaszolva elmondta, nem szerepelt a tervei között, hogy szakmát vált, belesodródott a politikussá válásba, amikor úgy érezte, tennie kell valamit egy igazságosabb, emberségesebb országért. "Vállalkozóként, édesanyaként, vagy éppen betegként a kórházban sok mindent tapasztaltam, ami mind hozzájárult ahhoz, hogy azt gondoltam, ki kell állni a változásért" - fogalmazott.

A vállalkozói múltjából a legnagyobb hasznát a valósággal való kapcsolatának, az emberi kapcsolatainak, a kompromisszum- és tárgyalókészségének veszi - sorolta. "Nem megtántoríthatatlan elvek szerint megyek előre, hanem meghallgatom a különböző véleményeket, és átgondolom, szintetizálom ezeket" - beszélt a munkastílusáról. Hozzátette, vállalkozói attitűddel fordul a mostani feladataihoz is.

Szólt azokról a kihívásokról is amikkel országgyűlési elnökként szembe kell néznie. Arról beszélt, szeretné elérni, hogy a parlamentnek meglegyen a méltósága. "Mi ott ülünk a nemzet szívében, megkaptuk a legnagyobb bizalmat, amit lehet kapni, a választók bizalmát, ehhez méltóan kell viselkedni és egymáshoz fordulni" - beszélt a törekvéseiről.

Mint kifejtette, ennek szellemében nyitott más vélemények felé is, konstruktívan fordul minden frakció felé, amire egyre inkább fogadókészséget tapasztal. "Az ülésterem az már egy kicsit másik aréna" - fogalmazott.

Megjegyezte, ott mindig sok az érzelem, de van némi pozitív elmozdulás. Beszélt arról is, hogy mindig új problémákat kell megoldani. Eddig a videózás volt, most az újságolvasás van terítésen, és nagyon rugalmatlan ennek a szabályozása - utalt a feladataival járó nehézségekre.

A Balaton térségéről szólva úgy vélte, a turizmusban szemléletváltás kell, nem biztos, hogy az jelenti a fejlődést, ha épül valami. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy "végre egyszer" az itt élők szempontjai érvényesüljenek, hiszen egy turisztikai térség így lehet sikeres. Mint mondta, a helyi érdekek közé tartozik az is, hogy megőrizzék a táj értékeit, figyelembe vegyék a terhelhetőségét mind a településeknek, mind a természetnek. Utalt azokra a településekre, térségekre, ahol már annyira elbillent az egyensúly, hogy a lakosság fellázadt a turizmus ellen.

Forsthoffer Ágnes a politikai szerepvállaláson, vagy vállalkozásokon gondolkozó nőknek azt üzente; ne gondolkodjanak, vágjanak bele, mert sose jön el a tökéletes pillanat, mindig lesznek akadályok. Szerinte a legfontosabb, hogy amit akarnak, szívvel-lélekkel csinálják, és higgyenek magukban - tette hozzá.

"Talán tudunk egy olyan közhangulatot, olyan kiszámítható jogi és gazdasági környezetet, stabilitást teremteni, amiben könnyebben el tudják hinni magukról a hölgyek, hogy érdemes belevágni a terveik, álmaik megvalósításába" - mondta az Országgyűlés elnöke. Felidézte, a "rendeleti kormányzás" idején vállalkozóként nem érezte azt, hogy szabad tovább fejleszteni, mert sok volt a bizonytalanság.

A Változtatni ér! elnevezésű konferencián arra a kérdésre is válaszolnia kellett Forsthoffer Ágnesnek, mi az amin változtatna, ha tudná, hogy biztosan eredménye lesz. A politikus azt mondta, mozgalmat kellene indítani azért, hogy a női politikusokat, közszereplőket is a teljesítményük és ne a külsejük, ruházatuk alapján ítéljék, kommentelgessék az emberek.

Érzékelem minden áldott nap, minden egyes poszt alatt, minden egyes megjelenés után, hogy folyamatosan másik mércével mérnek minket, és olykor egészen elképesztően támadó a hangnem - fogalmazott. Szelíden reagáljunk, de ne hagyjuk szó nélkül az ilyen viselkedést - tette hozzá. (MTI/Fotó: Hegedüs Róbert)