A Tatabányai Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki - a vád szerint - későn észlelte a forgalmi torlódást, emiatt az előtte álló gépkocsinak ütközött.
A vádirat szerint az elkövető az M1 autópályán, Budapest felől Győr irányába a külső forgalmi sávban vezette a nyergesvontatóból és a hozzákapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvényt. Ezzel azonos időben, az M1 autópálya külső forgalmi sávjában, az elkövető előtt és a haladási irányával egyezően közlekedett a sértett a tehergépkocsijával. Az autópályán munkavégzés miatt forgalmi torlódás alakult ki, így sértett a külső forgalmi sávban, az előtte lassító, majd megálló járműszerelvény mögött – mindkét oldali irányjelzőjének egyidejű működtetése mellett – megállt.
Az elkövető késedelmesen észlelte az előtte megállt tehergépkocsit, emiatt vészfékezéssel kísérelte meg elkerülni az ütközést, azonban a sértett tehergépkocsija hátsó részének ütközött. A nagy erejű lökés hatására a vétlen jármű az előtte szintén álló helyzetű járműszerelvény pótkocsijának csapódott. A balesetben a sértett a helyszínen elhunyt.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatai Járásbíróság a férfit végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre, valamint közúti járművezetéstől eltiltásra ítélje.
.jpg)