A Fővárosi Főügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik a feladatokat egymás között megosztva, 2023-ban rendszeresen szállítottak értékesítésre szánt drogokat Hollandiából Magyarországra.
A vádirat lényege szerint a három – 31, 44 és 30 éves – budapesti férfi 2023-ban különböző fajtájú kábítószerekkel, így marihuanával, MDMA-val és kokainnal kereskedtek, elsősorban Budapest területén. A módszerük az volt, hogy a 31 éves férfi Hollandia és Magyarország között rendszeresen közlekedő mikrobusszal utazott Amszterdamba, ahol megvásárolta a kábítószert, majd néhány napon belül hazahozta. Megérkezésekor a társai már várták őt, a frissen beszerzett árut az ingatlanjaikban raktározták, és a későbbiek során külön-külön értékesítették.
A külföldi beszerzést a 30 éves férfi szervezte, ő rendelte meg a mikrobuszos szállítást, foglalt szállást a 31 éves futárnak, illetőleg biztosította az utazás egyéb költségeit, míg a 44 éves bűntárs internetes csevegő alkalmazáson keresztül tartotta vele a kapcsolatot és figyelte a szállítmány útját.
Ez történt 2023. július 10-én, az utolsó szállítmány esetében, amikor - az őket már figyelő - rendőrség a három férfit pont akkor fogta el, amikor a hazaérkező futár a nála lévő szállítmánnyal átszállt a társai gépkocsijába egy XI. kerületi benzinkútnál.
Önmagában ez a lefoglalt utolsó szállítmány elérte a jelentős mennyiség hússzorosát. Ezen túlmenően a rendőrség a 44 éves férfi XX. kerületi műhelyében, illetőleg a 30 éves társa újpesti lakásában további különböző fajtájú kábítószereket, a kábítószer-kereskedésre vonatkozó tárgyi bizonyítékokat, valamint a kereskedésből származó készpénzt talált, melyeket lefoglalt.
A főügyészség a három vádlottal szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság velük szemben határozott tartamú fegyházbüntetés, további pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.
