A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely szerint ahhoz, hogy valaki tiszás vagy akár DK-s jelöltséget vállaljon, alapvető erkölcsi alapelveken kell átlépni, azokat semmibe kell venni.
Az Igazság órája című online műsorban szerdán a miniszter megjegyezte: vannak olyanok, akik nem szeretik ezt a kormányt, és nem is fogják szeretni. "Ezért vannak olyanok, akik bármilyen ellenzéki alternatívára vagy örömmel, vagy jobb híján szavaznak" - tette hozzá.
Kifejtette, ma az ellenzéki alternatíva Dobrev Klára, aki azt képviseli, mint Gyurcsány Ferenc, valamint egy olyan alakulat, amelynél a párt elnöke a feleségét, gyerekeinek édesanyját lehallgatta és feljelentette, és soha nem látott gyűlöletet hozott a magyar politikába.
"Ennek a morális züllésnek a nyilvános vállalásához szintén valamilyen romlottság kell" - szögezte le Gulyás Gergely. Erről azzal összefüggésben beszélt, hogy Magyar Péter pártelnök régi támogatója, Molnár Márk Károly hátat fordított a Tisza Pártnak.
A miniszter azt mondta, az adatszivárgási botrány rámutatott: a Tiszának nem fontos a szimpatizánsok adatainak biztonsága. Az Ukrajnában fejlesztett és részben ukrán adminisztrátorok által kezelt programnál nem tudták szavatolni az adatbázis biztonságát. A Tisza Párt Ukrajnával való kapcsolata és szövetsége nem a magyar érdekek mentén alapul, hanem a teljes kiszolgáltatottságot bizonyítja - fűzte hozzá.
Az orosz-ukrán háborúról Gulyás Gergely kijelentette, a mielőbbi béke megkímélte volna emberek százezreinek életét. A háború kezdetétől fogva a morálisan helyes álláspontot Magyarország foglalta el - hangsúlyozta, ami szerinte az ukránok érdekével sem ellentétes.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Orbán-Trump-találkozón született pénzügyi megállapodásról úgy fogalmazott, hogy az a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök között "egy biztosíték, amelyre nem szorulunk rá pillanatnyilag".
Kifejtette, a magyar gazdaság stabil állapotban van; a forint árfolyama az euróhoz képes az elmúlt másfél évben most a legmagasabb. Annak ellenére, hogy a háború lefojtja a növekedést, "valamennyi politikai célunkat pénzügyi biztonság mellett el tudjuk érni" - fűzte hozzá.
Az Európai Bizottság tervére, amelynek értelmében 2026-tól Magyarországnak is be kellene fogadnia migránsokat, Gulyás Gergely azt mondta: "halálra van ítélve". Nem fogadható el, hogy illegálisan Európába érkező migránsokat hozzanak Magyarországra, és a lengyeleknek is ugyanez az álláspontja - jelezte. Leszögezte: amíg Magyarországon nemzeti, polgári kormány van, addig ide migránsok, szétosztás keretében nem jönnek.
Egyes országok a saját társadalmukra ráengedtek egy nyilvánvaló veszélyt, de az nem fogadható el, hogy ezt áthárítsák Magyarországra is - hangoztatta a miniszter. (MTI/Fotó: Lajos Soos)
