A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt. Az elkövető idős élettársával összeveszett azon, hogy melyikük ivott meg több bort, majd halálra verte.
A vádirat szerint a vádlott élettársi kapcsolatban élt a 71 éves nővel, akivel italozó életmódot folytattak, rendszeresen veszekedtek. A sértettnek több természetes okú megbetegedése volt, illetőleg balesetből eredően elnehezült a mozgása.
Az ominózus nap sajószentpéteri lakásukban már délelőtt hangosan vitatkoztak azon, hogy melyikük ivott meg több bort. Az ittas állapotú férfi a vita hevében az idős nőt legalább hatszor ököllel fején és arcán ütlegelte, majd amikor az ütések erejétől a földre zuhant, tovább bántalmazta. A férfi ezután magára hagyta a párját, a lakásból távozott, az ajtót kulcsra zárta. Az elkövető italozás után, délután tért vissza, azonban a sértett ekkorra már meghalt.
A sértett az élet kioltásával szükségszerűen együtt járó gyötrelmeknél nagyobb kínokat élt meg, életét az időben érkező szakszerű segítség is eshetőlegesen menthette volna meg.
Az ügyészség a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott.
