Lebuktak a cannabistermesztők: nem mindennapi ültetvényt számoltak fel a rendőrök Hódmezővásárhelyen

Egy hódmezővásárhelyi nő tett bejelentést augusztus végén, hogy családjuk telephelyén gyanús, marihuánára hasonlító növények bukkantak fel. A nyomozók néhány hét alatt kiderítették, hogy kik gondozzák a tiltott növényeket.

A rendőrök bizonyítékgyűjtésre vadkamerát telepítettek, ám az nem tölthette be sokáig a funkcióját. Az egyik férfi kiszúrta, és társával együtt gyorsan tönkretette, hogy ne készülhessen róluk felvétel. A rongálással így még 60 ezer forintos kárt is okoztak.

A szabadságuk azonban nem tartott sokáig, a hódmezővásárhelyi rendőrök hamar elfogták őket, és kábítószer birtoklása, valamint lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a párost.