A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint megszorítások várnak Magyarországra

„Mindenképpen komolyan kell venni. A közösen formált szabályok lazábbak, nem is lazábbak, rugalmasabbak, mert azt mondják, lehetetlent nem várnak el egymástól a tagállamok, de tegyenek igazi erőfeszítést. Az erőfeszítés pedig azt jelenti, hogy le kell vinni a deficitet, akár visszafogva a kiadást, ezt tanácsolják a közgazdászok, vagy pedig növelni az adóbevételt, hát ez is előfordulhat, nálunk ez már meg is kezdődött.” - nyilatkozta az ATV Híradónak Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke. Szerinte megszorítások várnak az országra. 

A Corvinus egyetemi tanára, Csaba László a várható gazdasági helyzetről is beszélt „Mindenfelé, az élet minden területén érzékeljük azt, hogy aki teheti, emeli az árakat, el nem ítélhető módon, de lélektanilag el nem ítélhető módon a tavalyi évre hivatkozva. Ez mindenre vonatkozik, és csöndben mondom, amikor az állam ebben (jó) rossz példával jár elöl, tehát például a bírságokat nagyobb mértékben emelik, megkétszerezik, adott esetben megháromszorozzák, akkor egy olyan üzenetet küldenek a piaci szereplőnek, hogy van kint pénz emberek, van miből elvenni.”  (Fotó: Soós Lajos / MTI)