Ittasan, kábítószer hatása alatt, engedély nélkül vezette anyja autóját egy fiatal Dunakeszin, ráadásul a rendőrök elől is meg akart lépni

A helyi egyenruhások egy 19 éves gödi férfit akartak igazoltatni Dunakeszi belvárosában. A rendőrök egyértelműen jelezték, álljon félre, ő azonban mit sem törődve ezzel továbbhajtott. A rendőrök mellé és elé hajtva is nyomatékosították a céljukat, a fiatal azonban kikerülve a járőrautót nagy sebességgel haladt tovább. Menet közben áthajtott több forgalom elől elzárt területen, záróvonalon és piros lámpán is.

Gödre értek, amikor a menekülő sofőr a Duna utcában egy padkára hajtott és defektet kapott. Néhány méter múlva megálltak, a férfi és utasa kiszálltak a kocsiból, a sofőr pedig futásnak eredt, a rendőrök azonban utolérték és megbilincselték.

Kihallgatásán elmondta, nemcsak ivott, mielőtt volán mögé ült, marihuánás cigit is szívott. A gyorsteszt mindkét szer tekintetében pozitív értéket mutatott, sőt, kiderült, hogy jogosítványa sincs, a kocsival édesanyja tudta és beleegyezése nélkül hajtott el otthonról. Tetteiért büntetőeljárásban felel.