368 milliós csapás a kábítószer-bűnözésre - egyszerre kilenc helyszínen tartottak kutatást a rendőrök (videó)

Feltételezett kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály nyomozói. A gondosan előkészített és összehangolt bűnügyi akcióban 2024. június 4-én egyszerre öt budapesti és négy Pest vármegyei helyszínen tartottak kutatást. A rendőrök több mint 2 kilogramm kokaint, 4,38 kg amfetamint, közel 1 kg marihuánát, 255 ecstasy tablettát, 23,75 liter amfetaminolajat, 84 gramm hasisgyantát, illetve kábítószerek előállításához szükséges további anyagokat találtak, melyek feketepiaci összértéke körülbelül 368 millió forint. Lefoglaltak még több mint 7 millió forintot, három autót és a drogok előállításához, adagolásához használt további eszközöket is - olvasható a rendőrség oldalán.

A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségre, bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kilenc embert hallgatott ki, közülük három férfit és egy nőt vettek őrizetbe, akiket a bíróság azóta letartóztatott. 

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a bűnszervezet tagjai Hollandiában szerezték be a kábítószert, amit Magyarországon értékesítettek volna.