A francia elnök továbbra sem zárja ki katonák küldését Ukrajnába

Emmanuel Macron francia elnök szerint Európa biztonságának végét jelentené, ha Oroszország győzne az ukrajnai háborúban.

Macron a The Economist című brit gazdaság-politikai folyóiratnak adott, a hetilap online kiadásában csütörtökön megjelent átfogó interjúban úgy fogalmazott: egyértelmű stratégiai álláspontja az, hogy Oroszország nem győzhet Ukrajnában, hiszen "ki feltételezhetné, hogy Oroszország ezen a ponton megállna?"

A francia államfő egyértelmű igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy kitart-e a nyugati szárazföldi alakulatok Ukrajnába küldéséről tett korábbi kijelentései mellett. "Nem zárok ki semmit, mivel olyasvalakivel állunk szemben, aki szintén nem zár ki semmit" - fogalmazott.

A francia elnök szerint a Nyugat túlságosan tétovázó álláspontra helyezkedett azzal, hogy cselekvési határokat szabott magának olyasvalakivel szemben, akinek "már semmiféle ilyen korlátai nincsenek, aki maga az agresszor".

Hozzátette ugyanakkor: a hitelességhez hozzátartozik az elrettentésnek az a formája is, amely "nem teszi teljesen láthatóvá, hogy mit teszünk vagy mit nem teszünk" a jövőben.

A 2022 nyarán tartott NATO-csúcson mindegyik tagország kizárta harckocsik, mélységi csapásmérésre alkalmas rakéták és repülőgépek ukrajnai szállítását, most azonban mindezek már folyamatban vannak, így "nem lenne helyénvaló a továbbiak kizárása", a hitelesség és az Oroszországgal szembeni elrettentés szempontjából sem - mondta a francia államfő.

Arra a kérdésre, hogy ha az amerikai nukleáris védőernyő nyújtotta garancia esetleg nem lesz teljes körűnek tekinthető, akkor Franciaországnak szüksége lehet-e saját hadászati nukleáris fegyverei mellett hadszíntéri nukleáris eszközökre is a potenciális eszkaláció kezelhetősége végett, Macron kijelentette: Franciaország mindig is elvetette a hadszíntéri nukleáris fegyverek alkalmazását, mivel nukleáris doktrínája nem a korlátozott nukleáris háború, hanem "az elfogadhatatlan mértékű károkozás".

Hozzátette ugyanakkor, hogy nem kíván "politikai fikciókkal" foglalkozni, így nem akarja megkérdőjelezni az amerikai garanciát.

Emmanuel Macron szerint Európára a geopolitikai kockázatok mellett a demokráciák válsága is hatást gyakorol. Európában született a liberális demokrácia eszméje, és az európai társadalmi rendszerek ennek szabályaira épülnek - tette hozzá.

A francia elnök szerint a demokrácia sérülékenysége - különösen választások idején - lendületet ad "az antiliberális, vagy ahogy ma mondjuk, az illiberális impulzusoknak".

Macron a demokrácia sérülékenységeinek forrásai között említette, hogy a fiatal nemzedékek ki vannak téve a digitális technológiával folyó visszaélések hatásainak, és e visszaélések a francia elnök szavai szerint a társadalmak egészét is átalakítják.

Macron szerint Európát jelenleg hármas egzisztenciális kockázat fenyegeti: katonai és biztonsági kockázat, a jólétet veszélyeztető gazdasági kockázat, valamint a belső széthúzás és a demokráciák működésében tapasztalható felfordulások.

Különösen a koronavírus-járvány után "alábecsültük ezeket a feszültségeket, és bár Európa reagálni kezdett ezekre, de túlságosan félénk módon és néha talán kissé túl későn" - fogalmazott a francia államfő. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !