Lopásokból tartotta fenn magát a tatabányai férfit, de ennek most véget vetettek a rendőrök

A tatabányai rendőrök egy lopássorozatnak vetettek végett. 

A rendőrség közleménye szerint a 32 éves helyi lakos ez év második felétől több lopást követett el a városban. Közintézményekbe, vendéglátó egységbe ment be. Pénzkazettát, pénztárcát, női táskát vitt el, a lopásokból tartotta fenn magát. A Tatabányai Rendőrkapitányságra sorba érkeztek a bejelentések. A nyomozók tanúkat hallgattak meg, adatgyűjtést végeztek, valamint kamerafelvételeket elemeztek. Így került a látókörükbe G. Dániel, aki már nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. A férfi bujkált, az ismert tartózkodási helyeit többször ellenőrizték. A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Felderítő Alosztály nyomozóinak végül sikerült elfogniuk G. Dánielt, akit előállítottak a kapitányságra.

A nyomozók 20 rendbeli lopás miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, majd indítványozták letartóztatását. Az elkövető beismerő vallomást tett.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !