Két embert próbált meggyilkolni egy férfi Hódmezővásárhelyen

Két embert próbált meggyilkolni a megalapozott gyanú szerint egy férfi csütörtökre virradóra egy hódmezővásárhelyi tanyán, mindketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a gyanúsított csütörtökön éjjel 2 óra körül rúgta be egy hódmezővásárhelyi tanya kapuját, majd egy késsel többször megszúrta azt ott lakó idős férfit és annak lányát. A gyanúsított ezután a zajra felébredő unokára támadt, de őt sikerült a sérült édesanyjának megvédenie, és a rendőrséget értesítenie. A két sértettet életveszélyes sérülésekkel szállították a szegedi klinikára.

A minősített emberölés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés-elrejtőzés, valamint a büntetőeljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését - tudatta a csoportvezető ügyész.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !