Szemtanú buktatta le a pofátlan kifosztót (videó)

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség eredményesen állított bíróság elé egy 28 éves férfit, aki másfél hónappal ezelőtt, a Móricz Zsigmond körtéri végállomáson várakozó villamoson, egy alvó utas kezéből vett el egy mobiltelefont. A kifosztásnak szemtanúja volt egy másik utas, aki az elkövető után ment, és hívta a rendőröket. A bíróság a vádlottat 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte.

A vád szerint a vádlott 2023. szeptember 10-én késő este a XI. kerület, Móricz Zsigmond körtéren várakozó egyik villamoson észrevette az egyik ülésen alvó sértettet. A vádlott odalépett az alvó férfihoz, majd a védekezésre képtelen állapotát kihasználva, kivette a sértett kezében tartott 90 000 forint értékű mobiltelefont, majd leszállt. A kifosztást észlelte egy másik utas, aki először megpróbálta felébreszteni a sértettet, majd az elkövető után sietett, akit a rendőrök a helyszínen elfogtak.

A kerületi ügyészség a büntetett előéletű férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé, amelynek eredményeként őt a bíróság bűnösnek mondta ki, és 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.


KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !