14 éves gyereket rabolt ki egy férfi Kecskeméten, torka elvágásával fenyegette meg a fiút

Azzal fenyegette meg a 14 éves járókelőt egy férfi Kecskeméten, hogy elvágja a torkát, ha nem adja át a pénzét. A nyomozók hamar elkapták a rablót, akiről kiderült, hogy több lopás is van a rovásán.

Aggódó édesapa értesítette a rendőröket arról, hogy 14 éves fia bűncselekmény áldozata lett. A gyermek hazafele tartott az iskolából, amikor egy ismeretlen férfi leszólította az utcán és szegénységre hivatkozva pénzt kért tőle. Az idegen kezdetben jámbornak tűnt, ám pillanatok alatt agresszívvá vált. A viselkedése akkor fordult meg, amikor a fiatal közölte, nem tud segíteni. A férfi ettől bedühödött és megfenyegette a fiút, hogy elvágja a torkát a bicskájával, ha nem adja át a pénzét. Mindeközben a kezét végig a zsebében tartotta, nyomatékot adva a szavainak. A gyermek megijedt, átadta a nála lévő 2000 forintot, majd elszaladt.

A nyomozók azonnal a rabló keresésébe kezdtek és a tanúmeghallgatások mellett elemezni kezdték a környék térfigyelő kameráinak felvételeit, abban bízva, hogy felbukkan valamelyik képkockán az elkövető. Sejtésük beigazolódott, aminek hála rövid időn belül azonosítani tudták a rablót. A vizsgálati osztály munkatársai épp indulni készültek, hogy felkutassák a férfit, amikor egyikük meglátta az utca túloldalán kerékpározni. A rendőr a gyanúsított nyomába eredt és futva követte, közben pedig értesítette a társait. Az erőfeszítése nem volt hiába, ugyanis pár sarokkal később sikerül megállítani a rablót. A 36 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

A nyomozás közben kiderült, hogy több lopás is a rovásán van. Többször előfordult, hogy kerékpárokat lovasított meg, máskor pedig az egyik áruházból vitt el több mint százezer forintnyi terméket. A nyomozók az ügy vizsgálatát a napokban befejezték és megküldték az iratokat az ügyészségnek.  

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !