Vádat emeltek a Soroksári úti tragédia okozójával szemben

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 23 éves férfival szemben, aki kopott gumikkal, valamint eltúlzott mértékű gyorsítással hajtott be a Soroksári út egyik kereszteződésébe, amelynek során megcsúszott, és egy a szemközti sávban szabályosan közlekedő gépkocsinak ütközött. A balesetben a vétlen autó sofőrje, egy 47 éves nő a helyszínen életét vesztette.

A vádirat szerint a vádlott a IX. kerületben, a Soroksári úton közlekedett gépkocsival annak ellenére, hogy az autó több szempontból is alkalmatlan volt a közlekedésben való részvételre. A gépkocsira felszerelt hátsó gumiköpeny nagymértékben kopott volt, ezen kívül a gumiabroncsok nem az évszaknak megfelelőek, valamint nem a gyártó által elfogadott méretűek voltak. A gépkocsi elektromos rendszere emellett már a baleset előtt aktív hibát jelzett, egyebek mellett a jármű kormányozhatóságát is érintően.

A Soroksári út és a Hentes utca kereszteződéséhez érve, a vádlott lelassította a járművét, mivel a rá irányadó közlekedési lámpa ekkor még piros volt. Amikor azonban a lámpa időközben zöldre váltott, a vádlott - a közlekedésre egyébként is alkalmatlan állapotú gépkocsival - intenzív és eltúlzott mértékű gyorsításba kezdett. Ennek hatására, a megengedettet meghaladó, kb. 90-95 km/h sebességnél elveszítette az irányítást a jármű felett és áttért az ellentétes irányú forgalmi sávba. Ott kb. 70 km/h sebességre lassulva nekiütközött a szemből szabályosan érkező, kb. 70-73 km/h sebességgel haladó sértetti gépkocsinak.

A balesetben a vétlen sofőr, egy 47 éves nő a helyszínen életét vesztette. A baleset bekövetkezésekor a sértett biztonsági öve nem volt bekötve, ugyanakkor ebben az esetben, az ütközés erejére tekintettel ez a körülmény nem játszott szerepet. A halálos kimenetelű sérülések bekövetkezése független volt attól.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 23 éves férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság a férfit letöltendő fogházbüntetésre ítélje, valamint határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !