Durva baleset történt a Magyar Nemzeti Cirkusz szolnoki előadásán, kirepült a halálgömbből az egyik artista

Megsérült előadás közben a Magyar Nemzeti Cirkusz egyik artistája csütörtök este Szolnokon, a rendőrség nyomoz - olvasható a szoljon.hu hírportálon.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőrfőkapitányság pénteken az MTI-t arról tájékoztatta, hogy ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt nyomozás indult.

A Magyar Nemzeti Cirkusz társulata közösségi oldalán közzétett közleménye szerint a balesetet szenvedett női motorosukat, Alice-t, medencesérüléssel szállították kórházba, állapota stabil és felépüléséről biztosították őket a kórház dolgozói.

Az előadás alatt minden biztonsági előírás betartása ellenére sajnos előfordulhatnak balesetek, ez az artista előadóművészek szakmájának velejárója - közölték. Mint írták: remélik, hogy Alice gyorsan felépül és hamar visszatérhet a porondra.

A szoljon.hu azt írta, hogy mutatvány közben az egyik artista a motorjával együtt kirepült az óriási gömbből. "A nagy gömbben köröztek, először egy motoros egyedül, majd ketten, végül öten. A gömb először szétnyílt, majd, amikor kezdett becsukódni, akkor repült ki belőle a motor és a lány is"- olvasható egy szemtanú beszámolója.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !