A tetten ért tolvaj elvette a hazaérkező nőtől a telefonját, készpénzét és megöléssel fenyegette

A tolnai járőrök fogták el azt a jelenleg Tolnán lakó faddi férfit, akit a tulajdonos megzavart, miközben értékek után kutatott a lakásában. A tetten ért tolvaj elvette a hazaérkező nőtől a telefonját, készpénzét és megöléssel fenyegette, amennyiben elszökik, vagy segítségért kiabál.

Egy tolnai férfi tett bejelentést 2023. május 6-án délelőtt fél tíz körül a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába arról, hogy a szomszédjában lakó nő házába betört valaki.

A Tolna Rendőrőrs járőrei érkeztek elsőként a helyszínre. A szinte sokkos állapotban lévő asszony elmondta, a boltba ment kerékpárral vásárolni, előtte a házat, utcai kaput bezárta, a hátsó teraszajtó csak csukva volt. Mikor hazaérkezett, látta, hogy a szobában valaki mindent felforgatott, egy másik helyiségben pedig meglátott egy ismeretlen férfit, amint kutat a szekrényekben. Ezután kérdőre vonta az idegent, majd kifutott az udvarra. A férfi utánament és megfenyegette, ha segítségért kiabál, vagy szökni próbál, megöli. Közben elvette a nála lévő telefont és a szatyrát is, a benne lévő pénztárcából kivette a készpénzt. Ezután visszahúzta magával a lakásba a nőt, ahol tovább folytatta a kutatást. Ezt kihasználva a sértett az utca irányába ki tudott menekülni, így tudott segítséget kérni.

A megadott személyleírás alapján a járőrök hamarosan elfogtak egy jelenleg Tolnán lakó 35 éves faddi férfit, akinél találtak több, feltehetően a lakásból származó értéktárgyat is, valamint alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot.

A lakásban szemlét tartottak az egyenruhások.

Az elfogott rablót előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. (Fotó: police.hu) 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !