Tíz évig tartottak láncon egy fogyatékkal élő lányt szülei az erdélyi Baróton

Több mint tíz évig tartották láncra kötve 28 éves fogyatékkal élő lányukat szülei a romániai Baróton - közölte csütörtökön a sepsiszentgyörgyi ügyészség.

A rendőrség kedden, április 4-én hivatalból indított eljárást a székelyföldi városban élő család két idősebb tagja ellen, miután felmerült a gyanú, hogy fogva tartják fogyatékkal élő lányukat - számolt be közleményében az ügyészség.

A helyszínre kiszállva a rendőrök a 28 éves nőt 80-100 centiméter hosszú láncra kötve találták, melynek másik végét egy méretes szekrényhez erősítették. A lánc zárt lakattal volt a szekrényre, illetve a nő bokájára szerelve, egy négyzetméteren engedve számára a mozgást.

A szoba, amelyben a nő tartózkodott, kívülről volt kulcsra zárva - közölte a nyomozóhatóság.

Az ügyészek a vizsgálatok nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a fiatal nőt 2012 óta tartotta többnyire láncra verve családja.

A fiatal nő hivatalos gondozójává kinevezett apa és felesége ellen illegális fogva tartás vádjával indult bűnvádi eljárás, harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték őket.

A Maszol hírportál úgy értesült, hogy a kihallgatás során a szülők azzal védekeztek: a saját érdekében kötözték meg mentális betegséggel küzdő lányukat, nehogy megsérüljön, például megégesse magát.

A kiszabadított nőt kórházba szállították kivizsgálásra, a több évig tartó fogvatartás súlyosan árthatott egészségének - közölte az ügyészség. (MTI / Fotó: Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !