Szerteágazó, aprólékos bűnügyi munkával derített fel a rendőrség egy négy vármegyét érintő betörés-sorozatot

Sorozat-betörések nyomozói munkájának végére került pont.

Szerteágazó, aprólékos bűnügyi munkával derített fel a Veszprémi Rendőrkapitányság egy négy vármegyét érintő betörés-sorozatot. A nyomozás egy veszprémi lakásbetöréssel kezdődött 2021. november 17-én, amikor az elkövetők női ékszert, karórát, gyűjtött pénzérméket, valamint mintegy kétszázezer forint készpénzt vittek el, összesen több mint egy millió forintos kárt okozva. Majd folyamatosan érkeztek a feljelentések a zirci, ajkai, tapolcai, illetve hasonló módszerrel elkövetett Komárom-Esztergom, Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyei lakásbetörések miatt.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint tizennyolc lakás és egy garázs esetében értékekkel felpakolva hagyták el az elkövetők a helyszínt, összességében mintegy hét millió forintos lopási kárt okozva. Két esetben az elkövetők az ingatlanba betörtek, a sértettek holmiját átkutatták, de nem vittek el értéktárgyakat. Az akkor még ismeretlen személyek a lakásokba az ablak, vagy teraszajtó betörésével jutottak be, az összesített rongálási kár megközelítette az egymillió forintot.

A betöréses lopásokkal gyanúsítható 32 éves Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férfit 2022. február 4-én elfogták, illetve másnap a vele egykorú tatabányai társát is. Az elkövetők letartóztatását elrendelték, melyet az eljárás későbbi szakaszában bűnügyi felügyeletre változtattak.

A veszprémi nyomozók a nyomozás során három pénzmosás bűntettével gyanúsítható férfit is gyanúsítottként kihallgattak, akik a lopott árut – tudva annak bűncselekményből származó eredetéről – értékesítésre átvették. A büntetőeljárás során végzett kutatások és lefoglalások eredményeképp a sértettek kárából mintegy 1 millió forint térült meg.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !