Életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárásban tíz napon belül nyolc személyt fogtak el a nyomozók. Közülük két férfi letartóztatását a bíróság elrendelte, ketten bűnügyi felügyelet alatt várják ügyük folytatását - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán 2023. április 2-án indult büntetőeljárás egy Mór külterületén lévő telephelyen történt bántalmazás miatt. A nyomozás adatai szerint két móri család tagjai, valamint ismeretségi köreikből többen egy korábbi sérelem miatt személyes találkozót beszéltek meg a fenti napra. Az összejövetelre vascsővel, fejszével és egyéb eszközökkel érkezők azonnal megindultak áldozatuk, egy 45 éves férfi felé, akit testszerte, több alkalommal megütöttek, majd fejszével fejbe vertek. Ez utóbbi ütéstől a sértett elvesztette eszméletét, és megsérült. A nyomozás adatai szerint fennállt az életveszélyes sérülés kialakulásának reális veszélye.
A rendőrségre érkezett riasztást követően 10 percen belül a helyszínre érkező egységek egy 38 éves férfit fogtak el és állítottak elő, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgattak ki a nyomozók. Ezzel párhuzamosan az elkövetői kör kézre kerítése érdekében széleskörű adatgyűjtés és tanúkutatás vette kezdetét. A rendőrök lelkiismeretes és kitartó munkájának köszönhetően pár napon belül további hét személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként a vármegyei rendőrök. Közülük két férfi letartóztatását és további két személy bűnügyi felügyeletét a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte, a többiek szabadlábon védekezhetnek az eljárásban. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !