„Most meghalsz!” - Sajószentpéteren rálőttek egy férfire, mert a kerítésnél vizelt

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint sajószentpéteri ingatlanának udvarán tartózkodva észlelte, hogy a sértett és társa a ház előtti útszakaszon, a kerítésnél vizel. A férfi ideges lett, kérdőre vonta őket, majd bement a házba és magához vette a gumilövedék kilövésére alkalmas gáz- és riasztófegyverét  - közölte a Miskolci Törvényszék. 

A vádlott a már kissé tovább haladó sértett és barátja után indult, majd amikor karnyújtásnyi távolságra ért, „most meghalsz” kijelentés mellett háromszor elsütötte a fegyvert. A gumilövedékek a sértett hasát, mellkasát, illetve vállát találták el, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet jogerős.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !