Furcsa zajokra ébredtek, majd egy betörővel találták szembe magukat a szülők a gyerekszobában Tatabányán

Négy bűncselekményt követett el néhány órán belül egy férfi Tatabányán. A rendőröknek köszönhetően többre már nem volt alkalma, ugyanis elfogták és őrizetbe vették - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Egy ismeretlen férfi surrant be egy tatabányai családi házba 2023. március 29-én hajnalban. Bement a gyerekszobába, ahol értékek után kutatott. Amikor a szülők felébredtek a furcsa zajokra, szembe találták magukat az ismeretlennel, aki ekkor – egy konzolgépet zsákmányolva – elmenekült. A sértettek azonnal értesítették a rendőrséget. Az egyenruhások megkezdték az elkövető felkutatását, akit még aznap azonosítottak és az esti órákban elfogtak. Kiderült, hogy Sz. Krisztián az éjszaka folyamán több bűncselekményt is elkövetett. Egy udvaron lévő faházból elektromos fűkaszát lopott el, ezután egy utcán leparkolt autóból vitt el napszemüvegeket és parfümöket. Itt még mindig nem fejezte be ténykedését, bement az autó tulajdonosának háza udvarára, és magával vitt egy, a teraszon lévő sportcipőt.

A 36 éves helyi lakos ellen négy rendbeli lopás elkövetése miatt indítottak eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság nyomozói. Sz. Krisztiánt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték, hogy az ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !