Egy ütéssel okozott életveszélyes sérülést, valamint maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást egy miskolci férfi

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a nem jogerős elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint egy miskolci élelmiszerboltban, ittas állapotban került konfliktusba a sértettel 2020 novemberében. Az üzletben tettlegességre nem került sor: a vádlott provokatív magatartását a sértett igyekezett higgadtan elhárítani és többször megkérte, hogy távozzon.

A boltból mindketten hazamentek, azonban a vádlottat nem hagyták nyugodni a történtek, ezért megérkezése után rögtön visszaindult. Az utcán összetalálkozott a sértettel, akit minden előzmény nélkül egy alkalommal, közepes erővel, ököllel arcon ütött. A sértett ettől elesett, a feje a földhöz csapódott és elveszítette eszméletét. A vádlott értesítette a mentőket és a kiérkezésükig a helyszínen maradt - közölte a Miskolci Törvényszék.

A férfi az ütés következtében életveszélyes állapotba került, fejsérülései mintegy fél év alatt gyógyultak. Az eljárás során kirendelt szakértők véleménye szerint – akik két év elteltével vizsgálták meg a sértettet – a bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében a férfinél véglegesnek tekinthető maradandó fogyatékosság és súlyos egészségromlás is kialakult. A korábban rendszeresen dolgozó, magát eltartani képes sértett munkaképtelenné vált, beszédkészsége korlátozott lett, szellemileg leépült, önálló életvitelre többé nem képes.

A törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Súlyosító körülményként értékelte a cselekmény jogi minősítésén túli káros következményeit: a maradandó fogyatékosságot és a súlyos egészségromlást. Így esett latba az is, hogy a sértett élete lényegesen elnehezült. Súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság a vádlott ittasságát, illetve az ilyen és hasonló cselekmények elszaporodottságát is.

Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a vádlott maga is betegségekkel küzd, életvitele rendezett és csekély súllyal az is, hogy a bántalmazás tényét elismerte. A vádlott javára vette figyelembe a törvényszék továbbá azt, hogy maga értesítette a mentőket, illetve, hogy az eredmény tekintetében csupán gondatlanság terheli.

Az ítélettel szemben az ügyész súlyosítás érdekében, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés iránt jelentett be fellebbezést.

Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !