3,5 milliós hegedűt loptak el egy dabasi nyugdíjastól

Többmilliós hegedűt adtak vissza a dabasi nyomozók egy helyi nyugdíjasnak. A gyanúsítottat is elfogták, aki állítja, maga is meglepődött tettén - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Korábban a nyugdíjasnál vállalt alkalmi munkákat a 39 éves férfi. Összeszedte a leveleket, megnyeste a fákat, lehordta a gallyakat a pincébe, amikért fizetséget is kapott. Az egyik ottlétekor látta meg a hegedűt, amiért 2023. április 6-án késő délelőtt visszament. Átmászott a kerítésen, egy téglával betörte az ablakot, majd a zeneszobába lépett. Felnyalábolta a hangszert és a két vonót rejtő tokot, majd a 3,5 milliós Stradivari mesterhegedűt a kardigánja alá dugva elmenekült.

A nyomozók másnap délután már a kihallgatóban faggatták. L. György beismerő vallomásában magyarázatot nem tudott adni tettére. Részletesen taglalta az elkövetés módszerét, hazafelé útját, majd dilemmáját: miért művelte, amit művelt? Már visszacsinálta volna, de a rendőrök gyorsabbak voltak.

A Dabasi Rendőrkapitányság Bánügyi Osztálya L. György ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, a hegedűt azóta visszaadták idős tulajdonosának. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !