Tömegverekedés a nyíregyházi diszkónál - Újabb gyanúsítottja van az ügynek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság és testi sértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az egyik nyíregyházi szórakozóhely előtt történt verekedés ügyében.

A nyomozás adatai szerint a nyíregyházi szórakozóhely előtt szóváltás alakult a biztonsági szolgálat munkatársai és három nyíregyházi férfi között, ami verekedésbe torkollt 2023. március 4-én hajnalban. A családtagokból álló háromfős társaság azt sérelmezte, hogy a biztonsági őrök egyiküket nem engedték be a szórakozóhelyre. A vita hevében az egyik fiú kezén boxerrel megütött egy biztonsági őrt, ezután tört ki a verekedés. A résztvevők kölcsönösen bántalmazták, ütötték-rúgták egymást. A verekedés következtében az egyik biztonsági őr súlyos szemsérülést, a fia érdekében fellépő apa súlyos, életveszélyes, fiai könnyű sérüléseket szenvedtek.

A nyomozók az ügyben haladéktalanul elvégzett nyomozási cselekmények útján beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján még 2023. március 4-én kihallgattak négy gyanúsítottat. K. T. 33 éves tiszarádi lakos és G. Gy. 48 éves kótaji lakos biztonsági őröket őrizetbe is vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt. F. M. 19 éves és F. P. 21 éves nyíregyházi lakosokat szintén garázdaság és testi sértés, valamint kábítószer birtoklása vétség meglapozott gyanújával is kihallgatták, mivel az elvégzett mintavétel szervezetükben kábítószer hatóanyagának jelenlétét mutatta ki. A rendőrök a fiatalabb férfitól 7,5 gramm mennyiségű kábítószer gyanúját keltő anyagot foglaltak le.         

A folyamatban lévő büntetőeljárásban beszerzett bizonyítási eszközök alapján a Szabolcs vármegyei nyomozók az elmúlt napokban további öt gyanúsítottat hallgattak ki. Gyanúsítottja az ügynek F. J. 46 éves nyíregyházi lakos, akit a verekedés után súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba vittek, és kihallgatása csak gyógykezelésének befejezése után volt lehetséges. A nyomozók a férfit csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával 2023. március 14-én gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !