Elfogták a zalaegerszegi iskolákat bombarobbantásokkal fenyegető diákot

Elfogtak a rendőrök egy 15 éves diákot, aki a gyanú szerint egy hónap alatt háromszor is bombarobbantással fenyegette meg Zalaegerszeg több oktatási intézményét - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói február 7-én, az első, több iskolát érintő ügy kapcsán indítottak nyomozást közveszéllyel fenyegetés miatt az akkor még ismeretlen elkövető ellen. A tettes egy hónapon belül további két alkalommal küldött robbantással fenyegetőző e-mailt több zalaegerszegi oktatási intézménynek.

A rendőrök mindhárom esetben szakképzett bombakutatókkal, valamint robbanószer-kereső kutyákkal vizsgálták át az épületeket, de  gyanús tárgyat vagy robbanószerkezetet egyszer sem találtak. A kiürítések minden alkalommal csaknem hatezer embert érintettek.

A széles körű nyomozás eredményeként a rendőröknek sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, az egyik érintett iskola 15 éves tanulóját. Kihallgatásán elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményeket.

A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt. A fiú az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A rendőrség közleménye arra is kitér, hogy azok, akik a köznyugalom súlyos megzavarására alkalmas hamis bejelentésekkel, híresztelésekkel azt a látszatot keltik, hogy valamilyen közveszéllyel járó esemény következik be, minősített esetben akár öt évi szabadságvesztésre is számíthatnak. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !