Nem tudta feldolgozni a szakítást, ezért megverte volt párját egy 18 éves borsodi férfi

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 18 éves férfi testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt, aki élettársi kapcsolatban élt, azonban agresszív magatartása miatt a párja szakított vele. A vádlott ezt nem tudta feldolgozni, a nőt a nyílt utcán ököllel ütötte, más alkalommal békülési kísérlet során, 8 napon túli gyógytartamú sérüléseket okozott neki.

A vádirat szerint a férfi egy borsodi kistelepülésen élettársi kapcsolatban élt, azonban agresszív magatartása miatt élettársa 2022 nyarán végleg szakított vele és elköltözött. Az elkövető ezt nem tudta feldolgozni, még élettársi kapcsolatuk fennállásakor is többször bántalmazta a sértettet otthonukban, illetőleg a településen a nyílt utcán is ököllel megütötte. Augusztus végén felkereste volt párját békülési céllal, aki elutasította. A férfi ekkor többször ököllel arcon ütötte, majd a földre került nőt testszerte megrúgta. A sértett 8 napon túli gyógytartamú szárkapocscsont-törés sérülést szenvedett.

A vádlott két nappal később az utcán összetalálkozott a sértettel, ismét ököllel arcon ütötte, majd amikor a nő a földre esett, többször olyan erővel megrúgta, hogy a sértett már nem tudott felállni. A férfi vette ölbe és elvitte a saját szülei lakóházához. A bántalmazás során a sértett mellkas és az arc zúzódásos sérüléseit, valamint 8 napon túli gyógytartamú bordatörést szenvedett el.

Az ügyészség a büntetett előéletű - más ügyben kiszabott javítóintézeti nevelését töltő - vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !