A kerekegyházi férfi közlekedési balesetet okozott úgy, hogy vezetői engedélye nem volt és korábban a vezetéstől is eltiltotta a bíróság - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának a munkatársai több közlekedési bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 34 éves kerekegyházi lakost. A férfi a település egyik utcájában közlekedett, ám haladása során lement az útpadkára és egy oszlopnak ütközött. A baleset során a járműben utazó 30 éves kecskeméti lakos súlyosan megsérült. A helyszíneléskor kiderült, hogy a sofőr a vezetés megkezdése előtt vélhetően szeszes italt fogyasztott, illetve vezetői engedéllyel egyáltalán rendelkezett. Őt a Kecskeméti Járásbíróság a járművezetéstől is eltiltotta.
A rendőrök azt is megállapították, hogy a kocsi nem rendelkezik érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással és műszaki vizsgával sem.
A sofőrt az egyenruhások előállították, ittas járművezetés bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A rendőrök előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !