Apa és fia díszkardokkal támadt egy férfira Ricsén

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2019 októberében bántalmazták a sértett férfit a zempléni kistelepülés egyik utcáján.

A megállapított tényállás szerint az elsőrendűvádlott és fia, a másodrendű vádlott 2019. október 30-án este ittas állapotban – utóbb már meg nem határozható okból – díszkardokkal kezdték fenyegetni a szintén ittas sértettet, aki a földre esett. Az elsőrendűvádlott az eszközt két kézzel fogva, feje felé emelve sújtott le a térdelő sértettre, aki a kezét védekezésre emelte. A kard a férfi karjába vágott. Ezután a másodrendű vádlott egy másik díszkarddal akart a sérült, fekvő sértettre sújtani, de ő védekezésképpen kirúgta a támadója lábát, aki így egyensúlyát vesztve nem találta el.

A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a balesettel összefüggésben pedig a csuklóját és egyik ujját érintő mozgásbeszűkűlésben megjelenő maradandó fogyatékossága alakult ki. Védekezése hiányában életveszélyes sérüléssel kellett volna számolni.

A törvényszék a vádlottakat tástettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Az elsőrendűvádlottat 3 év 4 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra, a másodrendű vádlottat 2 év – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.

A törvényszék számos büntetés-kiszabási körülményt mérlegelt. Súlyosító körülményként értékelte a társtettesi elkövetést, az ilyen és hasonló cselekmények növekvő elszaporodottságát, a sértettnél kialakult maradandó fogyatékosságot, amelyet tartós fájdalomérzet kísér és munkaképesség-csökkenéssel jár. Ilyenként vette figyelembe a törvényszék azt, hogy a cselekmény a helyi köznyugalmat megzavarta, a település közösségének hangulatát negatívan befolyásolta. Súlyosító körülmény volt a terheltek ittassága és az, hogy földön fekvő, ittas állapotban lévő, kiszolgáltatott férfire támadtak, cselekményükben pedig kitartottak. Az elsőrendűvádlott vonatkozásában súlyosító körülmény volt továbbá, hogy felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el a cselekményt, amelyben domináns szerepet vállalva fiát is belesodorta, illetve, hogy ténylegesen ő okozta a sértett sérülését. Az elsőrendűvádlott terhére kellett értékelni azt is, hogy a községben uralkodó erőviszonyok mentén – amely a tárgyaláson tett tanúvallomásokból a törvényszék számára is kirajzolódott – a tanúkat befolyásolni próbálta, ezzel összefüggésben vele szemben eljárás is indult.

Enyhítő körülményként esett latba a vádlottaknak túlnyomórészt fel nem róható időmúlás és a cselekmény kísérleti szakban maradása. A másodrendű vádlott esetében így kellett értékelni fiatal felnőtt mivoltát is. A törvényszék csekély nyomatékkal vette figyelembe a sértett megbocsátását, mivel annak pontos körülményei és előzményei nem voltak ismertek.

Az ítélet nem jogerős.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !