A felborított sör volt az oka a falunapi konfliktusnak

A Marcali Járási Ügyészség csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot három férfival szemben, akik hangoskodással és egymás meglökésével próbálták rendezni nézeteltérésüket egy Somogy vármegyei falunapon.

A vád lényege szerint a vádlottak – akik közül a két idősebb férfi volt egy társaságban, míg a fiatalabb vádlott unokatestvérével és egy másik ismerősükkel érkezett – a 2022 júniusában tartott rendezvényen találkoztak össze, amikor a fiatalabb férfi rokona a kézfogáskor véletlenül belerúgott az idősebb vádlottak földre helyezett, bontatlan sörébe - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A terheltek ekkor még nem veszekedtek, azonban amikor a kultúrház mosdói előtt ismét összetalálkoztak, a két idősebb férfi indulatosan szóvá tette, hogy mégis hogy képzeli az unokatestvér, hogy rugdossa a sörüket. A szóváltásból kiabálás és durva lökdösődés lett, ami a művelődési ház udvarán folytatódott. Az ittas vádlottak megbotránkoztató viselkedésének a polgármester közbeavatkozása vetett véget, aki kiterelte a férfiakat a rendezvény területéről.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terheltekkel szemben közérdekű munka, valamint elzárás büntetésre tett indítványt. (Fotó: Magyarország Ügyészsége)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !