Rábírták ismerősüket, hogy szexuális szolgáltatást nyújtson több férfinak

A vármegyei nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint élettársával közösen egyik kiszolgáltatott helyzetben lévő ismerősüket prostitúciós tevékenységre bírták rá, majd az abból befolyt pénzt elvették tőle és magukra költötték - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy jászkiséri pár, a 22 éves férfi és fiatalkorú élettársa megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2022. nyarán rábírták ismerősüket, hogy szexuális szolgáltatást nyújtson több férfinak. Ehhez regisztrálták őt egy hirdetési oldalon, majd a hirdetésre jelentkezők hívásait is fogadták és megszervezték a találkákat. A szexuális szolgáltatás fejében kapott pénzt a sértettől elvették, és azt saját szükségleteikre költötték.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Tisza Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársaival közösen 2023. január 18-án jászkiséri otthonukban elfogták és előállították a bűncselekmény feltételezett két elkövetőjét. A rendőrök a duót emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének közlése mellett gyanúsítottként kihallgatták, majd a férfi terhelt őrizetbe vételéről határoztak, és előterjesztést tettek letartóztatásának  indítványozására.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt folytat eljárást. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !