A burgonyaköret gondatlan elkészítésével több mint 36 millió forintos kárt okozott egy idős nő Parádon

A családi ebédhez felszolgált burgonyaköret gondatlan elkészítésével több mint 36 millió forintos kárt okozott egy idős nő a mátrai településen, ahol a helyi önkormányzat azóta már helyreállíttatta a Palóc Ház Múzeum épületét  - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség.

Az eset kapcsán az Egri Járási Ügyészség a napokban gondatlan közveszélyokozás vétsége miatt emelt vádat a bíróság előtt.

A vád szerint 2020. július 16-án összegyűlt a vádlott rokonsága Parádon, a palócházként is ismert falumúzeum melletti épületben. A háziasszony az ebédhez burgonyát sütött kinn az udvaron, a ház melletti szín alatt, ahol a gáztűzhely a telkeket elválasztó fal közvetlen közelében állt. Amikor az étel elkészült, a vádlott kiszedte azt a serpenyőből, ám a gázt elmulasztotta elzárni, minek következtében azon egyre jobban átforrósodott az edényben maradt olaj, olyannyira, hogy rövid időn belül elérte az öngyulladási hőmérsékletét és nyílt lánggal égni kezdett.

A tüzet a házban tartózkodók már csak akkor észlelték, amikor befejezték az ebédet. Ekkor egyikük – oltási szándékkal – egy vödör vizet öntött az égő olajra, de ezzel éppen nem csökkentette, hanem csak fokozta a tűz pusztító hatását. A szétszóródó égő olajcseppek elérték a szomszédos Palóc Ház Múzeum udvarán álló csűr zsúpfedeles tetőzetét, amitől az lángra kapott. Végül mind a csűr, mind az istálló, mind a múzeumépület teljes tetőszerkezete megsemmisült az alatt a néhány perc alatt, amíg a tűzoltók a helyszínre értek, és hozzákezdtek a szakszerű oltáshoz.

A járási ügyészség a vádiratában az asszonnyal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, emellett indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze őt a nyomozás során keletkezett, közel négyszázezer forint összegű bűnügyi költség megfizetésére. A polgári jogi igények elbírálására nem a büntetőeljárás keretei között kerül sor. (Fotó: Magyarország Ügyészsége)