Több mint hetven embertől csalt ki pénzt egy férfi és egy nő internetes hirdetésekkel

A budapesti rendőrök gyanúja szerint több mint hetven embertől csalt ki pénzt egy férfi és egy nő internetes hirdetésekkel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség gyanúja miatt folytat eljárást egy 24 éves férfi és 22 éves élettársa ellen, akik a gyanú szerint 2021. július 12. és 2022. november 3. között 71 alkalommal ejtettek tévedésbe úgy vásárlókat, hogy az eladásra hirdetett termék postaköltségét vagy vételárát átutaltatták maguknak, a kért árut azonban soha sem kapta meg a vevő.

A páros mindig álnéven hirdetett többek között szórakoztató elektronikai eszközöket, játékkonzolt, hajvasalót, ruhákat, gyermekmedencét, illetve informatikai eszközöket. A bűncselekményekkel okozott kár meghaladja az egymillió forintot.

B. Vandát és K. Ferencet a budapesti és az ajkai rendőrök 2022. november 29-én vidéki tartózkodási helyükön találták meg, majd előállították őket a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságára. Otthonukban a kutatás során a bűncselekményekhez kapcsolódó mobiltelefont, tabletet, számítógépet és pénzt foglaltak le.

A nyomozók a páros mindkét tagját hetvenegyrendbeli csalás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. K. Ferenc a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte, azokkal kapcsolatban sajnálatát fejezte ki, őt a rendőrök őrizetbe vették. A nő vallomásában azzal védekezett, hogy ugyan tudott párja tevékenységéről, ám azokban ő nem vett részt, csak újabb bankszámlákat nyitott.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !