„Nem megyek veletek, dögöljetek meg” - Vasvillával támadt rendőrökre egy körözött férfi

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt nyomoz a férfi ellen.

2022. november 27-én délután arról érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy Pest megyei település vasútállomásán egy tíz év körüli kislány egyedül tartózkodik és a vasúti síneken sétál. A kiérkező rendőrök felismerték a kiskorú gyermeket – aki egyébként nem válaszolt a feltett kérdésekre – és hazavitték. Amikor az ingatlanhoz érve a gyermeket a rendőrök átadták a szülőknek, ellenőrizték az édesapa adatait a nyilvántartásban és megállapították, hogy a körözik, ezért közölték vele, hogy előállítják.

A megalapozott gyanú szerint a férfi kijelentette, hogy nem hajlandó önként alávetni magát az intézkedésnek, és többszöri felszólítást követően is megtagadta az együttműködést. Ennek során a levegőbe csapott, majd elindult az ingatlan irányába, akkor a rendőrök két oldalról a karját megfogva kísérelték meg visszatartani, és kezeit a bilincseléshez alkalmas helyzetben rögzíteni.

A férfi a testi kényszert észlelve megfeszítette a karjait, bal karját egy erőteljes mozdulattal kirántotta a rendőr kezéből, melynek következtében az őrmester hüvelykujja megrándult. Az elkövető kiszabadult a fogásából és beszaladt az ingatlan udvarára, ahol magához vett egy vasvillát és azt maga előtt tartva a rendőrök felé indult, miközben kijelentette, hogy „nem megyek veletek, dögöljetek meg”.

Az egyik rendőr elővette szolgálati fegyverét és újra felszólította a férfit az együttműködésre, aki ekkor a támadó magatartással felhagyott és a vasvillával a lakás bejárati ajtaja felé sietett, – miközben a kiskorú fiát eredményesen utasította arra, hogy akadályozza meg a rendőrök ingatlanba jutását – és kiugorva az ablakon elmenekült.

A rendőrség december 6-án elfogta és előállította az elkövetőt.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A 48 éves férfit érintően a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság több rendőrkapitánysága is nyomozást folytat zaklatás vétsége és más bűncselekmények miatt, amely ügyek egyikében gyanúsítotti kihallgatását követően elrendelték őrizetét.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !