Menekülés közben rendőrautóval karambolozott, aztán kiderült, hogy sorozatos autótolvaj

A zuglói rendőrök egy körözött autót vezető férfit állítottak meg, akiről később kiderült, hogy korábban több bűncselekményt is elkövetett Budapesten.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai egy körözött autóra lettek figyelmesek Zuglóban. Miután az autó útját állták, a sofőr menekülni akart és nekihajtott a rendőrautónak. A férfinak nem volt ideje elfutni – a rendőrök elfogták, és a kerületi rendőrkapitányságra előállították. Az ütközés következtében senki sem sérült meg, csak az autók rongálódtak.

Megállapították, hogy a 25 éves Cs. Zsolt ellen büntetőeljárás van folyamatban, mivel 2022. október 29. és 31. között összesen 11 alkalommal tört fel gépkocsikat a XIV. kerületben. A lopások miatt a férfit november 1-jén gyanúsítottként hallgatták ki tízrendbeli lopás bűntett, valamint egyrendbeli lopás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt. A férfi ezután szabadlábon védekezett, amelyet kihasználva november 3-án reggel Budapest XV. kerületében beszállt egy nyitva hagyott, futárszolgálat tulajdonát képező autóba, majd elhajtott. Az elkövetőről kiderült, hogy a bűncselekményt megelőzően egy kiskorút akart rábírni arra, hogy a kocsit ellopja, azonban nem járt sikerrel.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 25 éves férfit egyrendbeli jármű önkényes elvétele bűntett, valamint egyrendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !