Ugrás a fő tartalomra

Fejszével ütötte haragosa fejét egy férfi Tiszagyulaházán

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfival és egy fiatalkorúval szemben, akik haragos viszonyuk miatt kerültek egymással konfliktusba, illetve a felnőttkorú a sértett életére tört.

A vád szerint a vádlottak a bűncselekmény elkövetését megelőzően haragos viszonyban álltak egymással, továbbá a férfi haragban van a fiatalkorú nagyapjával, a sértettel is.

2021. március 6-án, 19 órakor a fiatalkorú az élettársával Tiszagyulaházán gyalogolt nagyapja háza felé, amikor összetalálkoztak a férfival. A felnőtt provokatív magatartása miatt a két férfi között szóváltás, majd dulakodás alakult ki, amit észlelték a fiatalkorú rokonai, ezért a párt bekísérték a sértett házába. A férfi hazament, azonban felindultsága fokozódott, magához vett egy 80 cm hosszúságú bozótvágó kést, valamint egy fejszét, és azokkal elment a sértett házához.

A férfi bekiabált az udvarra és a házban tartózkodókat megveréssel, illetve megöléssel fenyegette. Ezt észlelve a felháborodott sértett kiment az udvarra ,és távozásra szólította fel a férfit, aki tovább fenyegetőzött. Erre a sértett az utcára ment, ahol a férfi a fejsze élével egyszer erőteljesen megütötte a fejét. A sértett a támadás következtében a földre esett, és az eszméletét is elvesztette.

Ezt látva a fiatal fiú kirohant és rátámadt a férfira, aki a vízelvezető árokba esett. A fiatalkorú rátérdelt az árokban fekvő férfire és őt ököllel többször megütötte a fején, a homlokán, illetve a mellkasán.

A férfi bántalmazása következtében a sértett a koponyáján vágott sérülést szenvedett, amely 8 napon belül gyógyult, azonban figyelemmel az eszköz jellegére, a bántalmazás módjára és az erőbehatás nagyságára, valamint a sérült testtájékra megállapítható, hogy a férfi a sértett halálába belenyugodva cselekedett.

A fiatalkorú a férfinak 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket okozott, azonban a fejet ért ütések következtében olyan agyi sérülés keletkezett, amely életveszélyesnek minősül.

Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, míg a fiatalkorú vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.

A főügyészség a vádiratban a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés, míg a fiatalkorú elkövető vonatkozásában felfüggesztett fiatalkorúak börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy benzinkúton elhagyott nagyobb összegű készpénzt megtalálta, magával vitte és azt a hatóságon nem adta le

A Győri Rendőrkapitányság jogtalan elsajátítás vétsége megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján , vélhetően a képen látható férfi gyanúsítható azzal, hogy 2022. szeptember 25-én 12 óra körül Győrben, a Szent István úton lévő egyik benzinkúton elhagyott nagyobb összegű készpénzt megtalálta, magával vitte és azt a hatóságon nem adta le. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve bejelentés tehető a 112-es központi segélyhívón is. (Fotó: police.hu) Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Videón, ahogyan egy Chevrolet elgázol egy kerékpárost

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapj án egy ismeretlen személy 2022. november 9-én 17 óra 5 perckor Győrben, a Jedlik Ányos híd felől a Híd utca, Töltésszer utca kereszteződésénél lévő körfogalom irányába közlekedett feltehetően egy szürke színű Chevrolet Lacetti kombi típusú személygépkocsijával. Haladása során a járművezető a körforgalom előtt - a kamerafelvétel alapján – észlelte, hogy a számára nem biztosított elsőbbséget egy kerékpáros fiatalember, aki a Híd utca felől hajtott a kijelölt gyalogátkelőhelyre. A sofőr a járművét lefékezte, azonban ennek ellenére a biciklisnek érintőlegesen nekiütközött és őt fellökte, aki ezt követően visszaült a kerékpárjára és tovább haladt. A balesetet észlelve az ismeretlen vezető megállt, de segítségnyújtás nélkül a helyszínt elhagyta. A baleset következtében a 13 éves kerékpáros fiú megsérült Megosztás

Segítsen, ha felismeri a képen látható férfit!

A nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához. A Győri Rendőrkapitányság lopás vétsége gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján, vélhetően a képen látható ismeretlen férfi gyanúsítható azzal, hogy Győrben, a Szigethy Attila úton lévő élelmiszer áruházban több árucikket rejtett táskájába, majd azokkal fizetés nélkül akart távozni. A bolt elhagyása előtt azonban a biztonsági személyzet őt feltartóztatta, ennek során köztük dulakodás alakult ki, majd az ismeretlen személy a helyszínről - az árucikkeket hátrahagyva – elmenekült. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámot vagy az ingyenesen hívható 06-80-5

Szökött fogolyt keresnek a nógrádi rendőrök

A Szécsényi Rendőrkapitányság folytat eljárást fogolyszökés vétség elkövetésének gyanúja miatt Oláh Norbert ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 20 éves férfi 2022. november 20-án a délutáni órákban a lábára helyezett nyomkövető eszközt levágta, majd a házi őrizet helyéül kijelölt szécsényi lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott. A Szécsényi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szécsényi Rendőrkapitányságon (3170 Szécsény, Rákóczi út 66.) személyesen, telefonon a 06-32-372-255-ös hívószámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy hívja a 112-es központi segélyhívószámot. (Fotó: police.hu) Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Rendőrkézen a vecsési cipőnepper

A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy vecsési fiatal ügyében, aki az elmúlt években csaknem száz sértettől csalt ki pénzt - közölte a  Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. A feltételezett elkövető 2019. novembere óta árult különböző internetes oldalakon lábbeliket. Országszerte csaknem száz sértett vásárolt cipőt a 20 éves fiútól, azonban a vágyott portéka nem érkezett meg, vagy az ígért márkás áru helyett silány, hamis termék került kiszállításra. A csaló az utalást követően elérhetetlenné vált és a vételárat sem küldte vissza, ezzel több milliós kárt okozva a sértetteknek. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói több rendőrkapitánysággal együttműködve azonosították a fiatalt, akit 2021. decemberében elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak. Ellene üzletszerűen elkövetett csalás vétség gyanúja miatt indult eljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az eljárás iratait megküldték az ügyészségnek. (Fo