Keresés ebben a blogban

Egy keszthelyi iskola udvarán, a szemétgyűjtőbe bújt el a pénztárcatolvaj

A keszthelyi rendőrök elfogták a férfit, aki egy étteremből pénztárcát lopott el. Aznap nemcsak ez az egy próbálkozása volt - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint 2022. november 29-én, a kora délutáni órákban egy 23 éves salgótarjáni férfi besétált egy keszthelyi étterembe, ahol kihasználva, hogy a pult mögött épp nem tartózkodott senki, onnan elemelte az egyik dolgozó pénztárcáját. A sietve távozó tolvajt azonban tetten érte a személyzet, és követni kezdték. Az elkövető, hogy lerázza a nyomában járókat, egy iskola udvarára ment be, ahol egy szemétgyűjtőbe bújva keresett menedéket.

A helyszínre érkező rendőrök a fiatalembert előhúzták a konténerből, majd elfogták és előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra. A férfi zavart viselkedése miatt felmerült a gyanú, hogy bódító szer hatása alatt áll, amit a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt is igazolt.

Az elkövető gyanúsítotti kihallgatása során kiderült, hogy őt aznap délelőtt a nagykanizsai nyomozók már egyszer kihallgatták, mivel hajnalban a vasútállomáson kifejelte az egyik ajtó üvegét.

A keszthelyi rendőrök lopás és kábítószer fogyasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a gyanúsítottat, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !